MNB: a Budapest Bank is kínálhat fogyasztóbarát lakáshitelt

A Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank is kínálhat fogyasztóbarát lakáshitelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntése értelmében, így a minősített hiteltermékek forgalmazása azonnal elkezdődhet - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.

Budapest Bank: idén 54 ezer forintba kerül a tanévkezdés az általános iskolában

Az általános iskolás gyereket nevelő családok a tavalyi 64 ezer forint helyett idén átlagosan 54 ezer forintos kiadásra számítanak - derült ki a Budapest Bank által az MTI-hez kedden eljuttatott felmérésből.

A Budapest Bank nyeresége megközelítette a 10 milliárd forintot az első fél évben

A Budapest Bank csoport az év első fél évében 9,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el, mérlegfőösszege pedig 919 millióról 968 millió forintra emelkedett egy év alatt - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.

Budapest Bank: jól fogynak a vállalkozásoknak szánt uniós források

A vissza nem térítendő uniós támogatással kombinált kedvezményes hiteltermékekből 270 milliárd forintot igényeltek eddig a magyarországi cégek, ami a meghirdetett keretösszeg több mint fele - közölte a Budapest Bank (BB) hétfőn az MTI-vel.

Budapest Bank: nő a beruházási kedv a mezőgazdaságban

Tovább nőhetnek a mezőgazdasági beruházások idén: a tavalyi 23 százalék után idén a cégek 35 százaléka növelné beruházásainak összértékét, átlagosan a duplájára - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített agrárgazdasági kutatásból, amelyet hétfőn küldtek el az MTI-nek.

Több mint 20 millió forintra bírságolta a Budapest Bank csoportot az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20,45 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Budapest Bank csoportot a tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt, a feltárt jogsértések nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.

Távozik a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója

Zolnai György elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a Budapest Bank éléről, vezetői feladatait március 31-ig látja el, utódjának keresése folyamatban van - közölte a bank szerdán az MTI-vel.

Budapest Bank: óvatosan optimisták a hazai cégek

A magyar cégvezetők jelentős része óvatosan optimistán ítéli meg gazdasági kilátásait, a megnövekedett megrendelések nyomán pedig közel 90 ezer új munkahely jöhet létre jövőre a hazai kkv-szektorban - derül ki a Budapest Bank által készített kutatásból.
A bankok felkészültek a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására

A bankok felkészültek a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására

Teljes mértékben felkészült a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására a hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a hitelt közvetítő Budapest Bank - mondta a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi...
A Budapest Bank 15,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első félévben

A Budapest Bank 15,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első félévben

Az állami tulajdonban lévő Budapest Bank (BB) csoport 15,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első fél évben a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált (nem auditált) adatok ...
Budapest Banknál bankolsz? Akkor lehet, hogy nincs már pénzed! Meglopták a bank ügyfeleit.

Budapest Banknál bankolsz? Akkor lehet, hogy nincs már pénzed! Meglopták a bank ügyfeleit.

A keddi napon a Budapest Bank ügyfeleinek a bankszámláiról nyúlták le a pénzállományt. A Napi Gazdaság interjúvolt meg egy károsultat, aki elmondta, hogy több alkalommal egy este 50-60 ezer forintot ...
Banki elszámolás – A forinthitelesekkel egyszerűbb lesz az elszámolás a bankok szerint

Banki elszámolás – A forinthitelesekkel egyszerűbb lesz az elszámolás a bankok szerint

A devizaalapú szerződések elszámolásánál kisebb terhet ró majd a bankokra, hogy augusztus elsejével a forinthiteleseknek, és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőknek is meg kell kezdeniük az ...